Biography
A jelenlegi formájában 2012 januárja óta Budapesten együtt zenélő, egyébként szombathelyi gyökerű Elefánt, 2011 decemberében mutatkozott be a nyilvánosság előtt. A két alapító által írt Magányos című daluk – és az ahhoz a Kodály Method projekt által készített klip pillanatokon belül nagy siker lett. A szerzőpárosban megérett zenei koncepció végképp szükségessé tette az Elefánt kibővítését, amit egy nagyszabású bemutatkozó koncert tett aktuálissá: a zenekar az említett két alapítón kívül csupa remek, figyelemreméltó múlttal és sajátos karakterrel rendelkező taggal kibővülve vált öttagúvá.
Zenéjüket nehéz bekategorizálni: jellemző rá a ¾-es lüktetés, a lágy melankólia és a kirobbanó energikusság egyaránt, hol gipsy-punk, hol pszichedélia, hol elektronikus műfajokból derengő elemek bukkannak fel. Stílusjegyek terén nehéz megnevezni egyet, így talán a korlátok nélküliség a legfontosabb ismérvük. Ennek ellenére dalaik sajátos atmoszférát hordoznak, amit a kreatív zenei megoldások és a különleges dalszövegek tesznek igazán egyedivé.
“Az Elefánt hosszú évek óta az első magyar zenekar a Kispál és a Quimby óta, amely a dallamokat, gondolatokat finom humorral is átszövi” – fogalmaz egy országos napilap kritikusa a zenekar dalaival kapcsolatban.
Az együttes Kék Szoba címmel 2012 tavaszán jelentette meg első, öt dalt tartalmazó kislemezét, amely bekerült az év kislemezei közé a Quart szerint. Ezt követően, 2013 áprilisában megjelent a Vérkeringő című első “igazi” nagylemezük. Ekkor beindult és azóta is tart a pörgés, sorra jöttek a klub koncertek, a fesztiválmeghívások szerte az országban. (PAFE, FOO, Alfa Fesztivál, EFOTT, VOLT, Művészetek Völgye, Bánki Tó, Art Placc, Buborék, FEZEN, SZIN, stb.) 2013-ban sor került az MR2 Petőfi rádió Akusztik című műsorában egy 12 dalos anyag rögzítésére.
A koncertjeiken a csukott szemmel bólogató, táncolva ugráló és az első sorokban üvöltve énekelő rajongó egyaránt megtalálhatóak, de a slam poetry-re fogékony közönség is szép számban képviselteti magát.
A 2013/14-es klubszezonban pedig ott folytatták, ahol abba sem hagyták: meghatározó, közös fellépések az ország legerősebb koncertzenekaraival (Quimby, Vad Fruttik, Kiscsillag, Anna and the Barbies) és sikeres, egyre nagyobb létszámú önálló bulik.
A zenekar részese volt a 2014-es NAGYSZÍNPAD programnak valamint megjelent a Szimler Bálint és Rév Marcell által készített Balaton Method című filmben is.
Az Elefánt 2015-ben Fonogram díj jelölést kapott az Év hazai alternatív vagy indie-rock albuma vagy hangfelvétele kategóriában.
Gomoly című második albumuk 10 napig vezette a Deezer hazai hallgatottsági listáját. Harmadik nagylemezüknek, a 2017 tavaszán megjelent Minden-nek már dupla teltházas lemezbemutatót rendeztek az A38 Hajón, mert az első estére az összes jegyet elkapkodták a rajongók. A közönség egyre növekvő elismertsége mellett a szakma is díjazta a zenekar a munkásságát. Többszöri Fonogram díj jelölések mellett Szendrői Csaba és a zenekar 2018-ban az „Artisjus // Év Könnyűzenei alkotója” elismerésben részesült.
2019-ben fővárosi koncertjeik mindegyike már hónapokkal előtte teltházas, és vidéki klubkoncertjeikre is egyre nehezebb a bejutás. A tavalyi nyáron a Fishing on Orfű a Campus, a Volt, a Strand, a Művészetek Völgye és minden jelentősebb hazai és határon túli fesztiválokon adott koncertjeiken pedig bebizonyították, hogy meghatározó és megkerülhetetlen szereplőivé váltak a magyar könnyűzenei életnek.
2019 – szeptemberében jelent meg a negyedik nagylemezük EL címmel, melyet a vidéki klubturné mellett az Akvárium Nagy Halljában szintén teltházas koncerttel ünnepeltek és amely a kritikusok szerint „az eddigi legkiforrottabb, és egyben leginkább populáris lemeze a csapatnak”. (Magyar Narancs, 2019. november).
A zenekar 2022-ben ünnepli 10 éves születésnapját, melynek előkészületei már javában folynak. A jövő évi koncertezés mellett új albummal is jelentkeznek, amit előreláthatólag 2021 őszén mutatnak be.
“Amikor először belehallgattam, gondoltam, közben teszek-veszek, ám egy idő után azt vettem észre, csak a szövegekre összpontosítok, és abbahagytam mindent. Ennyire szuggesztív.” // mno.hu
“… az Elefánt eddig sem akart igazán műfaji kategóriáknak megfelelni. Csakhogy ehhez a korlátlansághoz a mostani, harmadik albumukkal értek a legközelebb.” // hvg.hu
Tagok:
Szendrői Csaba (ének)
Tóth András (gitár)
Horváth Bence Ede (basszusgitár)
Kovács Zoltán (billentyű)
Németh Szabolcs (dob)
Korábbi tagok:
Kunert Péte